To Ol – Black Maria

Belekezdtünk, és egyből egy komoly fába vágtuk a fejszénket, egy Black IPA-ba. A To Ol Black Maria-ba.

Már a címkéjével felhívta magára a figyelmünket (amin a koppenhágai rendőrség impozáns épülete látható), egyből le is emeltünk egyet a hűtő polcáról ebből a minimalista skandináv palackból, és már alig vártuk, hogy megízlelhessük.

Kibontottuk és nem csalódtunk. Már a habjában több élet van, mint sok már sörben együttvéve, a világosbarna habvonulat szép nagy bugyogással tűnik el szemünk elől, de nem elsietve, elnyújtja a pillanatot, amíg csodáljuk.

Koromfekete színe stout-okat idéz, amin nem látunk át, hiába emeljük szemünk és a nap döglesztő meleg sugarai közé, csak magunkat látjuk visszatükröződni, széles vigyorral arcunkon.

És akkor végre szánkhoz emeljük, és mintha két sört innánk egyszerre. Orrunk megtelik az amerikai / ausztrál komlóorgiával, repked itt citrus, grapefruit, friss virág bőségesen. Ezen nem is csodálkozunk, amikor az üveget megfordítva a következő pompás felsorolást olvassuk: Columbus, Centennial, Galaxy és Cascade. Leírni is élvezet ezt a listát. Ezzel párhuzamosan szánk pedig először a száraz, telt pörköltséget ízleli meg, majd jön az intenzív keserű, ami helyre teszi, összekapcsolja ezt a kettősséget.

Minden egyes korty után rápillantunk poharunkra, és abban reménykedünk nem fog bekövetkezni az utolsó. Ezután ma már nem iszunk több sört, nem lenne fair a többivel szemben…

Komlók: Columbus, Centennial, Galaxy, Cascade

Alkohol: 8,1%

fotó_black_maria.JPG

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikk itt érhető el

Leave a Reply