Szilveszter és lencsenap a Bazilikánál

Aki már kipróbálta, milyen egy meseszerű piactéren, forralt bort kortyolgatva, fesztivál hangulatban válogatni kézműves remekek és nívós iparművészeti alkotások között, az tudja, mennyivel jobban tud esni ez.

fenyfestes.jpg

A hetedik Adventi Ünnep a Bazilikánál minden eddiginél látványosabb, nagyobb és barátságosabb lett. Ráadásul már nem csak a főváros, hanem Európa legjobbjai közt tartják számon, amióta a tekintélyes European Best Destinations utazási portál szavazói a kontinens tíz legjobb karácsonyi vására közé választották. A rendezvény jó eséllyel pályázik rá, hogy jövőre is az élmezőnyben maradjon, és nemcsak azért, mert a 2018-as listán egyedüli magyar helyszínként került be a 20 jelölt közé, hanem azért is, mert sok újítással készült a félmilliónál is több látogató fogadására. A november 24-én induló öthetes esemény közel kétszáz programja közül kiemelkedik a sötétedés után minden egész órákor vetített 3D fényfestés. Akár egy moziban, ez a technika már nemcsak a vásznat, vagyis a bazilika homlokzatát, de a nézőteret, vagyis az egész Szent István teret is életre kelti. A szervezők nemcsak a videomapping alkotói stábjának engedték meg, hogy átírják (pontosabban átrajzolják) eddigi elképzeléseinket a szabadtéri fényfestésről, de a kiállítók közé is sok olyan kézművest, ipar- és konyhaművészt hívtak meg, akik magas szinten értelmezik újra a hagyományainkat. Kiderül, hogy kékfestéssel cool ruhákat és kiegészítőket is lehet készíteni, hogy a kürtős kalács lehet sós is, vagy, hogy az Uniqum nemcsak pohárba, de kolbászba is való.

A tiszta utcácskák mentén, mint a katonatisztek, úgy sorakoznak a kunyhók. Egyformák, de az adventi naptár ablakaihoz hasonlóan, mást-mást rejtenek. A kiállítók egyforma köténye sokszínű egyéniségeket takar. Az installációk, a jégpálya, a gigantikus karácsonyfa és Szent István-bazilika előtti szakrális tér meleg fényei már a turistáknak is hozzátartoznak Budapest téli látképéhez.

Szeretnéd, hogy a 2018-as év gazdagságot hozzon? Ha igen, akkor a január elsejei rendhagyó Lencse Napot a Szent István-bazilikánál nem érdemes kihagyni.

Sokan tartják a hagyományt, és esznek lencsét az újév első napján, de kevesen tudják, hogy miért. A népi hagyományok szerint minden szemes étel, főleg a lencse, az aprópénzt szimbolizálja, így a szerencsét, és gazdagságot jelképezi. Aki január 1-én lencsét eszik, az a szokások alapján bízhat abban, hogy az meghozza a bőséget és a gazdagságot az új évre.

A lencse ugyanakkor az egyik legrégebb óta fogyasztott emberi táplálék is, aminek számos jótékony hatása ismert. A magyar népgyógyászat is korán felismerte a hüvelyes növény fogyasztásának kedvező hatásait. A mediterrán térségben és a Közel-keleten a lencsét az egyik legegészségesebb ételként tartják számon és napi szinten fogyasztják. A lencse gazdag fehérje és rostforrás, dúskál a vitaminokban és az egyéb létfontosságú tápanyagokban. Tehát a hagyományőrző lencsés évindítással nemcsak a bőség érdekében, de még az egészségünkért is teszünk.

Ha nem tudsz, esetleg nincs kedved főzni, vagy csak nem tudod, hol köszöntsd az újévet, és heverd ki a szilvesztert, akkor adunk egy jó tippet: a Szent István-bazilika előtti Adventi Ünnep január elsején 11 és 22 óra között minden olyannal szolgál, amire az év első napján szükséged lehet. A kutyaharapást szőrével gyógyító forralt borok és kávékoktélok mellett minden nagyobb ételkiszolgáló standon kapható lesz valami lencséből készült finomság.

Két kedvenc hely a forgatagban, amit mindenképpen meg kell kóstolnod:

Czinege Tamás és a Gastro-Hack:

Wossala Rozina és az Unicum:

Tudtad?

A European Best Destination által szervezett közönségszavazásokon már több mint 1,3 millió ember szavazott, és választotta meg a kontinens legjobb karácsonyi vásárait is. A 2017-ben top 10-es* Adventi Ünnep a Bazilikánál jövőre is marad Európa élmezőnyében: 10 nappal a nyitás előtt jelentették be, hogy a Szent István téri rendezvény bekerült a 2018-as megmérettetés 20-as shortlistjére.

Hétszáz évvel ezelőtt indult útjára a karácsonyi vásárok hagyománya, Bécsből. Ezt a több száz évnyi „lemaradást” mindössze néhány év alatt ledolgozta az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű vásár, amelyet kezdetektől a legjobbak között említenek. Az illusztris névsorba Bécs, Strasbourg, Zágráb mellett nem véletlenül került be a hagyományőrző, ám egyben modern ünnep, amely november 24-étől, idén hetedik alkalommal várja a látogatókat Budapesten.

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikk itt érhető el