Pincelaboratórium – Golden brown

És most jöjjön egy házisör. Házi. Igen, házi. Nem, nem kézműves, bár ezt a nevet joggal viselné. Ezt kérem szépen tényleg egy lelkes sörkedvelő a saját két kezével készítette, hosszú órákat egy fazék mellett görnyedve, lelkesen figyelve amint a bugyogó sör óriási harcot vív az amerikai komlókkal.

Egy nem csak a főzéssel, hanem az írással jó barátságban lévő ismerősünktől kaptuk ezt az itókát, amit most végre nyugodt környezetben is megkóstolhatunk.

Majd elfelejtettem bemutatni… A sörfőző/blogger a Mese habbal szerzője, a „főzde” pedig a Pincelaboratórium nevet viseli, míg magának a lényegnek, a sörnek pedig egy zeneszám adta az utolsó mutató újjal éppen megérintő lökést, aminek köszönhetően teljesen összeállt a kép. Ez nem más, mint a Golden brown. Nem kell sokat agyalnunk, honnan a név, mert egyből tudjuk, ahogy kiöntöttük poharunkba.

Szóval zenét hallgatunk, hátradőlünk, sört ízlelgetünk, hétvégét üdvözlünk.

Essünk is neki sörünknek. Óarany szín, ami a maga szűretlenségével és a felette tornyosuló tömör habkoronának köszönhetően már a szemünknek is kedvessé teszi a mai célpontot. Jöjjön egy újabb érzékszerv, emeljük orrunkhoz, és kíváncsian várjuk az első benyomásokat. Egyből elkap egy érzés, mintha a hűtőből kivett görögdinnyét éreznénk magunk előtt, ami kicsit össze lett keverve egy igazán egzotikus gyümölcsmixszel, megbolondítva egy adag citrusfélével, de szigorúan a gyümölccsel, nem a héjával. Megkóstoljuk, és az következik, amit már az illat is sugallt. Harmonikus, semmi fanyarság, semmi szárazság, nem húzza össze a szánkat, helyette szépen selymesen csúszik le torkunkon, és még 10 perccel később is érezzük ezt a kellemes érzést, szinte felfrissül tőle a szánk.

Közepesen testes, üdítően keserű, és ahogy a fény felé emeljük, elcsodálkozunk, de nem meglepődünk. Apró komlódarabokat vélünk felfedezni, ami nem csoda, hiszen egy házilag hidegkomlózott (ilyenkor nem csak a forralás során kerül komló a sörbe, hanem az erjedés ideje alatt is, aminek köszönhetően még illatosabb lesz) IPA-val van most dolgunk. Ennél nem is kell több bizonyíték, hogy tudjuk, tényleg egy őszinte, barátságos, nem hivalkodó sör került az utunkba.

Áldjuk a készítőjét, hogy egy nagyüveggel kaptunk, így még egy kicsit tovább élvezhetjük a hét zárásaként.

Komlók: Chinook, Cascade, Amarillo

Alkohol: 6%

goldenbrown.JPG

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikk itt érhető el

Leave a Reply