Jeff Lindsay: Drága, dolgos Dexter


(…) az asszonyság éppen ekkor ért vissza két korsó habzó, barnás színű itallal. Nem szólt a hadfihoz, csak lecsapta elé a korsót, azután a másikat óvatosan, udvariasan Abdullah elé helyezte. – A vacsora fél óra múlva kész lesz, uram – közölte, azzal elment. – Egészségünkre! – mondta a katona, azzal poharát emelte. Nagyot kortyolt. (…) – Egészségünkre! – felelte hát, és gyanakvással méregette poharát. Azt vélelmezte, hogy az üvegkorsóban lévő folyadék akár a teve hólyagjából is származhat. Megszagolta, de ezen érzékszervi érzékelés sem oszlatta el ebbéli gyanúját. Csak azért kortyolt bele, mert szörnyen szomjas volt. Óvatosan ízlelgette. Legalább folyadék. – Mennyei, ugye? – kérdezte az idegen. – Felettébb érdekes íze van, ó, harcosok századosa – mondta Abdullah, és próbálta visszatartani borzongását. (111. oldal) Diana Wynne Jones: Az égi palota (Pongrác, 2010)
Meghúztam a dobozt. Ha az ember egyszer hozzászokott, már nem is olyan rossz. Istenemre, ez tényleg ellazítja az embert. Én legalábbis minden húzással egyre lazábbnak éreztem magam. Még egy frissítő korty – nem emlékszem, hogy ennek ennyire jó íze lett volna, amikor megkóstoltam az egyetemen. De persze akkor még csak egy fiú voltam, nem pedig az a férfias, érett, keményen dolgozó felnőtt állampolgár, mint most. Megfordítottam a dobozt, de nem jött ki belőle semmi. Hát – valahogy kiürülhetett. (41. oldal)Jeff Lindsay: Drága, dolgos Dexter (Agave, 2008)
Az eredeti cikk itt érhető el

Leave a Reply