Íme a világ első gluténmentes söre!

Újabb sörrel bővült az iható sörök palettája: ausztrál kutatók kifejlesztették a világ első gluténmentes árpa sörét, gondolva azokra, akiknek a gyomra nem bírja a hagyományos sör elfogyasztását.

Mi mindig is hangsúlyoztuk, hogy a sör egészséges és ezt most egy újabb hír támasztja alá: megjelent a világ első gluténmentes söre, ami először németországi szupermarketekben lett kapható az ausztrálokkal együttműködő Radeberger sőrgyár forgalmazásában. Így a Radeberger lett az első olyan cégek agyike, aki teljesen gluténmentes sört gyárthat és forgalmazhat.

De hogyan is lesz az árpából – a glutént tartalmazó árpából – végül gluténmentes sör?

A hagyományos növénynemesítési módszereket felhasználva a CSIRO kutatói kifejlesztettek egy Kebari névre keresztelt árpát, ami minimális glutént ugyan tartalmaz, de 10 ezerszer kevesebbet, mint egy hagyományos gabona.

A gluténmentes sör megalkotásával a gluténmentes termékek piaca tovább nőhet: az előrejelzések szerint 2020-ig évi több mint 10 százalékkal bővülhet.

A már így is nagy népszerűsgnek örvendő Kebari árpa feltalálói remélik, hogy hamarosan egyre több és több boltban lesz elérhető a gluténmentes sör világszerte.

Nektek van olyan ismerősötök, akinek szívesen vennétek gluténmentes sört, hogy ne nélkülözzön tovább? 🙂

Forrás:
http://www.huffingtonpost.com.au/2016/04/14/the-worlds-first-gluten-free-barley-beer-will-appear-in-german/

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikk itt érhető el

Leave a Reply