Egy bor Szakállal – Találkozás a Kocsmológussal Debrecenben

Szakál vagy Szakál Úr sokak által ismert kocsmafigura Debrecenben. Név kötelez alapon messziről felismerhető világítóan fehér, hosszú szakálláról. Kocsmológusként ismerik, ő is így hívja saját magát. Tisztelendő nagy elődként tekintek rá, amióta csak feltárták előttem létét. Tíz éve bejárt és megénekelt több, mint 100 kocsmát Debrecenből és környékéről, Egy sör Szakállal címmel. Mindezt csak bizonyos színvonal alatt – ahogy ő fogalmazott. Elmesélem hogy telt egy közös vasárnap reggelünk Debrecenben:

A Kocsmaturista és a Kocsmológus

Bár mindig is kíváncsi voltam a második legnagyobb magyar város kocsmaéletére, mégis elsősorban Szakál Úr miatt vettem előre a debreceni látogatást. Tíz éve már, hogy a Napi Élet Blogmazinban kocsma-krónikázott, és hogy minden bejegyzéshez csatolt egy vagy több fotóján gandalfi, télapói emblematikussággal pózolt egy korsó sörrel, csócsóasztallal vagy pultossal.

A Napi Élet Blogmagazintól - Egy sör Szakállal

A Napi Élet Blogmagazin képei

A képek alapján akár azt is elhiszed, hogy öröktől és örökké ilyen megjelenéssel létező alak ő, de nagyon ráncba szedve a realitásérzékemet is egyenlő eséllyel böktem volna bárhova a korát 55 és 80 év között. Csúnya dolog bevallani, de nem akartam esetleg túl későn érkezni. Szerencsére alaptalan aggodalomra nyitottam kocsmaajtót vasárnap reggel, mert Szakál nem csak nagyon élt, és nagyon virult, de még teljesen ugyanúgy is nézett ki, mintha csak kinyomtatták volna 10 évvel ezelőttről 3D-ben.

Ő diktálta az időpontot és a helyszínt. Külön izgalmas és talányos volt, hogy vajon hova hívja a Kocsmológus a Kocsmaturistát folyékonyat reggelizni vasárnap reggel fél tízkor. Hát nem csalódtam! Az már jobban fájt, hogy hősiesen korán kellett kelnem, hiszen én ekkor már túl voltam két estés kocsmai idegenvezetésen alapos és lelkes helyiekkel, ami mindkét éjjel példáson túl intenzíven sikerült (<beszámoló hamarosan!). Gyorsan felrázott az eszköz a célhoz: a februári vasárnap reggelen 3 és fél óra alvás után, 2 és fél kilométert sétálni egy kocsmába koffeinben mérhető élmény volt!

A hely, ahol Szakál várt rám, a Wesselényi utcai Vadászkürt presszó volt.

Kocsmaturista - Vadászkürt, Debrecenben

A Vadászkürt kerthelyisége, Debrecen - Kocsmaturista

Rituálésan ide jár vasárnaponként. Céltudatosság ide vagy oda, átlépve egy új kocsma küszöbét a tekintetem önálló életre kel. Gyorsan be is járta a teret a célszemélyhez vezető rövid úton. Régi idők büszkén konzervált hangulata, világos sárga falak, körbelambériázott pult, önkéntelen koreográfiával szétszórt reggeli vendégek. Ment a TV, és főműsoridő módjára vonzotta az egybegyűltek tekintetét. Legmarkánsabb tényező az volt, hogy valaki odabenn parkolt a biciklivel, hozzátámasztva a trópusokra vágyódó, egy nagy falat borító pálmafás-tengeres plakát alá.

Pár lépcső vezetett felfelé a modernebb, biliárdasztalos, puha kanapés, kocsival pózoló jó csaj poszteres magasabb szintre.

A Vadászkürt biliárdterme Debrecenben - Kocsmaturista

Szakál Úr szemközt ült és olvasott. Becsukta a HVG-jét a sörrel véletlen sem összekeverhető megkezdett 2 dl-es vörösbor mellett, majd gyors bemutatkozást és letegeződést követően önvallomással folytatta: Kíváncsi voltam, hogy ki a f@sz kíváncsi még rám – mondta és ezzel fel is hangolta a beszélgetést.

Szakál György a Vadászkürt presszóban - Kocsmaturista

Bár a blog a sörtől volt hangos, ő privátban inkább a bort kedveli. Én fröccsel koccintottam. Az elején jegyzetelni sem volt kedvem, csak figyelni, kérdezni, hallgatni, hasonlítgatni és örülni, hogy ez a találkozás épp megtörténik. Nem is illett volna ide egy formális interjújelleg. Inkább csak kocsmáztunk, és amikor már nagyon nem bírtam nem leírni, akkor mégis leírtam néhány mondatát. A stílusa szabados, szárnyaló volt, lubickolt a saját személyiségében. Éreztem, hogy ahányszor szóra nyitja a száját saját magát is szórakoztatja, sőt néha esküszöm, meg is lepi. Az elolvasott írásai nagyon kedvemre valóak, mert mert önmagának és a hasonszőrűeknek, az értőknek írni, nem egyszerűsített, nem fogta magát vissza.

Papírra írt, és egyetlen cenzúrája, a lánya vitte fel az írásait, majd pen drive-on bevitte a szerkesztőségbe. – Volt, hogy rám szólt: Apu, ez a mondat 106 szó – mesélte. Ismerős kopp ez a falon! Azért eltérés is van bőven, hajjaj! Én itt az oldalon próbálom feljebb emelni a kocsma szó imázsát újra. Na, ő nem próbálta. Ha lehetett, inkább olyan helyre ment, amit a kocsma szót csak köpködve kimondók is garantáltan kocsmának hívnak.

Te bemész mindenhova – kérdezett – mert én csak a rosszba mentem.

Persze szerette ő ezeket a rossz kocsmákat, ahogy szeretem őket én is. Ebben a műfajban sokszor a szarkazmus is a magunkhoz való ölelés eszköze, hiszen sok kocsma nem is lenne már jó, ha jó lenne.

A felújítás sokszor tönkretesz mindent. Legalább állva haljon egy kocsma. A kosz is lehet nemes – így vélte ő is. – Megindul a lepusztulás: a pincérek egyre részegebbek, zene már nincs is, egyre piszkosabb a hely és megszűnik a kaja is. Aztán jön egy designer bekockázza és ugyanolyan szar lesz, mint volt, csak már nem lesz meg benne semmi, ami korábban ott volt, mint az ott lakó Géza bácsi festménye a falon.

Tréfásan szeretett írni, akár gonoszan is: pl. „itt jön rá az ember, hogy milyen jó otthon.” Bár én magam alapvetően pozitív, értékközvetítő kocsmatúra blogra esküdtem fel, nagyon is tudtam irigyelni (csak is jómájúan) az ő szabadosságát. A téttelen odamondó hangnemét, amivel a pofájába tükrözte a kocsmavilágnak a saját groteszkségét is, és mégsem okoskodó kívülállóként, hanem önkéntes belpolitikai követként. Kritikusnak vallotta magát, de jót akart. Nem lecseszni szándékozott a helyeket, hanem iránytű-jelleggel megmutatni, hogy ki, hol, mire számítson, hadd találja meg mindenki a maga kocsmáját! Nem azt bánta meg, ha túl kritikus volt, hanem azt, ha jót írt egy helyről, de az később hibásnak bizonyult. A kocsmák többségében ezzel együtt jól fogadták, pedig ő mindig bemutatkozott, ha bement valahova, és elmondta a rendeltetését.

Fel-felnevetett miközben mesélt. Esélyes, hogy túlgondolom, de talán hiányzik is neki ez a világ. Csakhogy a lap megszűnt, neki meg ahogy mondta, nem volt ambíciója folytatni. Pedig voltak még kinézett helyek, klasszikusokat hagyott ki. – Olvasni jobb, írni fárasztóbb – hangoztatta.Én sajnálom, hogy véges az irodalma, mert végtelen gyönyörűséget élek át olvasva, és a hibásan karakterekkel web-archivált szavakból kihámozva mesteri csűréseit-csavarásait. Ha ti is vállaljátok ugyanezt, itt megtehetitek:

http://napielet.hu/napi/rovat/egy_sor_szakallal/

Természetesen jó hogy tudni akartam, hogy melyik volt a kedvenc kocsmája mind közül. A Zümi Presszót említette, ahol ő volt az első és az utolsó vendég is. Utoljára ketten ültek ott, mielőtt végleg bezárt. Mivel oda már nem mehettem, ajánltattam egyet a jelenlegiek közül. Az Ibolyára esett a választása, ahova hétköznap reggeleken jár. Sűrű kocsmának címkézte. Még aznap felkerestem. Egyszer el is mesélem…

A végére egy bölcsesség a Kocsmológustól mindnyájunknak útravalóul: Soha nem berúgni, soha nem kijózanodni!

Szakál Úr portré - Kocsmaturista

forrás: Szakál Úr Facebookja

Ha extra tartalmat is olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen a Vadászkürt is:

Köszönet Borznak, hogy mesélt Szakál Úrról, és köszönet Tabák Zoltánnak, hogy segített felkutatni.

The post Egy bor Szakállal – Találkozás a Kocsmológussal Debrecenben appeared first on Kocsmaturista.

Az eredeti cikk itt érhető el

Leave a Reply